Thor Junior’s Mom

Thor Junior’s Mom

A budapesti Thor edzőtermekben már nagy sikerrel működő edzést 2022. novemberétől meghonosítottuk Veresegyházon is. A jelenlegi csoportok mellett kezdő csoportot indítunk, a megfelelő technikai alapok elsajátítása érdekében. Az első két hónapot követően már bátran csatlakozhattok majd a haladó edzésekhez. 🙂

Az edzéseket Ruippo Timi tartja, aki kiváló szakmai tudásával azon lesz, hogy a legrövidebb idő alatt ismét formába kerülj.

Mindez technikailag úgy néz ki, hogy a teremben az edzések idejében csak az ezen az edzésen résztvevők tartózkodnak, így csemetéjük közel hozzájuk, jó kilátással anyára helyezkedhetnek el.

A novemberben indult edzés oly sikeres volt, hogy első nekifutásra a környék 18-20 kitartó és vidám anyukája jelentkezett, így rögtön heti 6 edzésidőponttal tudtunk indulni. Éppen itt volt az ideje, hogy Veresen is legyen egy hely, ahol rólatok anyukákról szól az edzès, úgy hogy piciteket nem kell otthon hagyni.

A közösséget szeretnénk felépíteni úgy, hogy a lehetőséget a csatlakozásra azok számára is meghagyjuk, akik talán az első körben lemaradnak az edzésekről. Nem kell félni, természetesen nem dobjuk be az újoncokat a mélyvízbe, bizonyos időnként tervezzük kezdő csoportok indítását, hogy a legalapvetőbb légzőgyakorlatoktól mindenki sikeresen juthasson el a komplexebb gyakorlatokig.

Célunk, hogy minél több anyukának tudjunk edzési lehetőséget biztosítani, hogy gyermek mellett is egészségesek és sportosak lehessenek.

Milyen az edzés? 

  • Az első időszakban a hasizmok és a gátizmok regenerációjára fektetünk nagy hangsúlyt, emellett a core izmok funkciójának helyreállítása és a testtartás rendezése lesz a cél.
  • Eközben megtanuljuk (vagy újra tanuljuk) helyesen kivitelezni azokat a funkcionális mozgásokat, amik mind az edzőteremben, mind a mindennapi életben hasznodra lesznek:
  • • Push (nyomás/tolás)
  • • Carry (cipelés)
  • • Hinge (törzsemelés)
  • • Squat (guggolás)
  • • Pull (húzás)
  • • Helyes légzésminta elsajátítása mozgás közben

A kurzus „keretét” a Beavatás program adja. Fontos, hogy kezdetben helyesen megtanuljuk a mozgásmintákat annak érdekében, hogy az egyszerűbb saját testsúlyos gyakorlatoktól eljuthassunk a kettlebellel, vagy felfüggesztett hevederen végzett gyakorlatokon át a rúddal végzett gyakorlatokig.

A helyes kivitelezést elsajátítva és a megfelelő terhelést beállítva csökkenthető, vagy elkerülhető többek között a krónikus hát-,derék- vagy térdfájdalom, és könnyedebb lesz a mindennapi mozgás. Az eszközök és a velük végezhető gyakorlatok helyes kivitelezésének megtanítása a könnyebbtől a nehezebb irányában történik.

A kurzus minden órája a következő elemekre bomlik: izomaktiváció és izomegyensúly visszaállítás, koordináció, mobilitás, gyakorlattanulás, és az idő előrehaladtával egyre nagyobb szerepet kap erőfejlesztés és metabolikus felpörgetés is.

Kiket várunk?

  • Minden anyukát, már a szülést követő 6. héttől
  • Azokat az anyukákat, akiknél szétnyílt hasizom, vagy egyéb, a szülés következtében fellépő probléma alakult ki
  • az edzések várandós kismamák számára is nyitottak a második trimesztertől (orvosi engedélyhez kötött)

Csatlakozás és jelentkezés 

Jelentkezni emailben tudtok a thorveres@gmail.com címre küldött levéllel.

Válaszlevélben hasznos információkat küldünk, illetve a regisztrációhoz szükséges teendőkről írunk nektek. A regisztráció során elkért adataidat természetesen bizalmasan, a törvényi előírásoknak megfelelően kezeljük. Az adatkérés célja a folyamat gördülékennyé tétele.

Az edzések látogatása bérletköteles (8 alkalom/30 nap 19.900.-), amelyet bankkártyával vagy készpénzben tudtok megvásárolni. A bérletek 30 napig érvényesek és vezetett csoportos edzések mellett a terem korlátlan használatát is biztosítja.

 

Várunk Téged is!

THOR TEAM VERES


Órarend

h
k
sz
cs
p
9:00-10:00
Hétfő
9:00-10:00 :
Mom Haladó
9:00-10:00 :
Mom Kezdő
9:00-10:00 :
9:00-10:00 :
Mom Haladó
9:00-10:00 :
Mom kezdő
10:00-11:00
Hétfő
10:00-11:00 :
10:00-11:00 :
Mom Haladó
10:00-11:00 :
10:00-11:00 :
10:00-11:00 :
Mom Haladó
Hétfő
9:00-10:00
Mom Haladó
Kedd
9:00-10:00
Mom Kezdő
10:00-11:00
Mom Haladó
Szerda
Csütörtök
9:00-10:00
Mom Haladó
Péntek
9:00-10:00
Mom kezdő
10:00-11:00
Mom Haladó